Thursday, March 11, 2010
Sanoral Hírek
   
betűméret

Keresés az oldalon belül

Állkapocsízület (temporo-mandibuláris ízület, TMJ, TMI)

There are no translations available.

Az állkapocsízület megbetegedéseinek vázlatos áttekintéséhez nélkülözhetetlen, hogy néhány alapvető anatómiai ismeret birtokában legyünk.

Az állkapocsízület felépítése

Az ízület egyrészt az állkapocs fejecséből, másrészt a koponyaalapon található ízületi árokból áll. A két csontfelszín között egy porckorong helyezkedik el. A fejecs ezen az ízületi szalagon mintegy elcsúszik. Az ízületet kívülről tokszalagok rögzítik.
Az állkapocsízületet a szakirodalomban TMI-nek (temporo-mandibularis ízületnek) nevezzük.
Az állkapocsízület érdekessége, hogy páros ízület (az emberi szervezet egyetlen páros ízülete), azaz a kétoldali mozgás egyszerre valósul meg; ebből következnek specialitásai is.Az ízület mozgása nem egyszerű elfordulás, hanem egyfajta forgó mozgással kombinált előre- és hátracsúszás.
További érdekessége az állapocsízületnek az, hogy működését illetve állapotát befolyásolja a fogsorok záródási pozíciója.
Mint látni fogjuk, ennek jelentős szerepe van.

Az állkapocsízület megbetegedései

Fejlődési rendellenességek

TMI fejlődési rendellenességei viszonylag ritkák, ezért csak egy megbetegedést említünk.
A szakirodalomban hemifaciális microsomia néven nevezettt kórkép, amikor az állkapocs egyik oldala a növekedésben elmarad. Ennek következménye az, hogy az állkapocs deformált, aszimmetrikus. Műtéti megoldása van, de erre csak az állkapocs növekedésének befejeződése után kerülhet sor.

Ankylosis

Maga a szó csontos összenövést jelent. Nem nehéz elképzelni, hogy ez mit jelent: az egyébként normálisan elforduló ízületi felszínek nem mozognak, mert azok között csontos összenövés található.

Pseudoankylosis

„Pseudo”, vagyis látszólagos. Tünetei hasonlóak az előzőhöz, de nem csontos összenövés, hanem egyfajta, a mozgást korlátozó lágyszövet okozza. Az ankylosis, vagyis a csontos összenövés és a pseudoankylosis, vagyis a lágyszövetes összenövés között egyirányú „átjárás” van, tehát a lágyszövetes összenövésből képződhet csontos összenövés (fordítva nem).
A kórkép kialakulásának oka általában traumás eredetű. Az ütés hatására az ízületi tok belsejében található erek elszakadhatnak, és ekkor egy vérömleny alakul ki. A vérömleny szervül (fibrotikussá válik), és akár csontosodik is. Ez a kórkép inkább gyermekkorban jöhet létre.

Trismus (szájzár)

Az előző kórképtől eltérően ez inkább egy tünet, amely az állkapcsot mozgató izmok görcsös összehúzódásán alapul. A baj nem az ízületben van, hanem azon kívül. Kapcsolódhat gyulladáshoz (leggyakrabban bölcsességfog gyulladásához), vagy például tetániás görcshöz.

Az állkapocs ficama

Viszonylag gyakori, és eléggé ijesztő esemény.
Azért jön létre, mert az állkapocsízület fejecse az egyébként éppen az ő mozgását korlátozó „dombocska” elé kerül, és onnan önmagától nem tud helyére visszaugrani.
Az ilyen ficamot elülső ficamnak nevezzük. A fejecs hátsó ficamáról akkor beszélünk, ha az

állkapocs ízületi fejecse a koponyaüregbe vagy a hallójáratba kerül.)
Ficamról csak akkor beszülünk, ha a fejecs a „dombocska” elé kerül, és ott is marad. Ha magától visszatér a helyére, akkor csak ún. subluxatio-ról beszélünk.
A kificamodott állkapcsot mennél előbb normál pozícióba kell helyezni. Jobb nem kísérletezni házilagos megoldással, mindenképpen javasolt orvoshoz (ha elérhető, szájsebészhez) fordulni.
A hosszabb ideje fennálló ficam repozíciója nehezebb, mert az izmok görcsös ellenhatását is le kell győzni.

A visszatérő, egymás után többször előforduló ficam kezelést igényel. Ez alapvetően kétféle lehet:

1. konzervatív kezelés:
az állkapocsízületi ficamok és fájdalmak jelentős része ún. okklúziós probléma. Okklúziónak a fogazat összecsukódásakor létrejött szituációt értük. Ez akkor jön létre, ha a fogainkat teljesen összezárjuk (Nem összeszorítjuk, csak összezárjuk.) Ha ezt ön megpróbálja, egyből világossá válik, hogy a fogak érintkezési szituációja mennyire befolyásolja az állkapocsízület pozícióját. Nézzünk egy jellemző példát: egy páciensnek mélyharapása van. Ez azt jelenti, hogy az alsó és felső fogazat a normálisnak tekintettnél nagyobb mértékben összezáródik, miáltal az állkapocs a koponya többi részéhez „közelebb” kerül. Belátható, hogy ebben az esetben az állkapocsízület nem normális, hanem egy rendellenes pozícióban van. Az ilyen elhelyezkedés létrehozza azokat a panaszokat, amelyeket összefoglaló néven a TMI diszfunkciójának nevezünk.

2. műtéti kezelés:
egyszerű megoldás, és könnyen elképzelhető, ha a fentebb leírt, a ficam kialakulásának mechanizmusaként említett szövegrészt felidézzük: a ficam úgy jön létre, hogy az állkapocsízület fejecse az egyébként éppen az ő mozgását korlátozó „dombocska” elé kerül, és onnan önmagától nem tud helyére visszaugrani. Ebből következik, hogy műtéti megoldása kétféle lehet: a dombocska megemelése (hogy ne tudjon a fejecs a „dombocska” elé ugrani) vagy annak elsimítása (hogy ne legyen mi elé beakadni). Utóbbihoz el kell mondani, hogy ilyenkor sem fog a fejecs előre-hátra csúszkálni, mert egyrészt a másik oldali ízület, másrészt az izomzat helyben fogja tartani. További műtéti lehetőség az ízületi korong kivarrása az ízület elülső részéhez.

TMI diszfunkció, internal derangement, TMJ mouses, TMJ pain syndrome, Myofascial pain syndrome, stb.

A sokféle elnevezésből látszik, hogy egy eléggé komplex, némileg tisztázatlan és egyes esetekben nehezen kezelhető kórképről lesz most szó.
Megbeszélését az indokolja, hogy manapság viszonylag gyakran találkozunk vele.
Jellemző kép, hogy a páciens arra panaszkodik, hogy az „ízület a füle előtt” (az állkapocsízület a hallójárat előtt könnyedén tapintható) fáj, néha kattog, reggelenként
még inkább fájdalmas, néha azonban semmi panasz sincs, stb. A tünetek tehát eléggé bizonytalanok szoktak lenni.

A panaszok a TMI belső károsodása következtében jönnek létre; a károsodás elsősorban a porckorongot érinti. Utóbbi vagy sérült, vagy csak mozgása helytelen.
Maga a kórkép tulajdonképpen egy folyamat, amely a normális állapotú porckorongtól annak átlyukadásán keresztül a teljes degenerációhoz terjedhet.

Nem jelentéktelen komponense a megbetegedésnek a pszichés tényező sem. A panaszok ciklikussága, néha teljes tünetmentesség majd ismét erős panaszok váltakozó folyamata hátterében stressz-szituációk is állhatnak. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a stressz-állapotú egyén nyugtalanabbul alszik, száját, fogazatát erősen összeszorítja vagy fogait csikorgatja alvás közben.
A kórkép terápiája elsősorban és egyre inkább konzervatív. Ennek sorrendje a gyakorlatban: éjszakai harapásemelő készítése vagy a helyes okklúziós szituáció beállítása (akár a meglevő fogművek cseréjével), gyógyszeres fájdalomcsillapítás, az ízület gyógyszeres átmosása, átöblítése. A műtéti megoldás csak a konzervatív terápia eredménytelensége esetén jöhet szóba.

Az állkapocsízület sérülései

Bár ez a téma az állkapocstörésekhez tartozik, de viszonylagos gyakorisága miatt itt is említenünk kell.
Az állkapocstörések egyharmadában sérül az állkapocsízület fejecse is. A sérülés azonnali, de előfordul, hogy a panaszok csak később jelentkeznek, és az előző pontban leírt TMI diszfunkció nevű kórképet hozzák létre. Az azonnali tünetek viszont azonnali ellátást igénylenek. Ezek közül leginkább jellemző az állkapocs ízületi nyúlványának törése.
Az állkapocs törései általában kétoldaliak, vagy legalábbis 2 helyen törik el az állkapocs. Ennek oka formájából és megtámasztásából adódik. Patkó alakú, és a kétoldali ízület révén két ponton van megtámasztva. Ebből következően, ha ütés éri az állkapcsot, két helyen szokott megsérülni. Ennek helye változatos, például törhet az állkapocs elülső része bal oldalon és a fejecs a jobb oldalon, stb. Ennek ellenére vannak bizonyos predilekciós helyek az állkapcson, amelyek mentén „el szokott törni” a csont.
A törés után a törvégek vagy elmozdulnak egymástól, vagy nem. Ha nem, ún. dislocatio nélküli törésről beszélünk, és az ilyen sérülések az állkapocs néhány napos nyugalomba helyezésével majd fokozatos mozgatásával meggyógyítható. A túlzottan hosszú idejű nyugalomba helyezés nem szükséges, és nem is javasolt. Mivel az állkapcsot „begipszelni” (mint pld. egy kart, lábat, stb) nem lehet, a nyugalomba helyezés csak az alsó és felső fogazat összezárásával (drótozásával) lehet. Bizonyos esetekben az elmozdulás-mentesség fogszabályozó eszközökkel vagy más módon is biztosítható.
Ha a törvégek egymástól eltávolodnak, akkor a konzervetív terápia nem elégséges. Feltárás után a törvégeket – jelen esetben a állkapocs letörött ízületi nyúlványát – stabilan, dróttal, vagy lemezzel eredeti helyére kell fixálni.

Az állkapocstörésekről itt többet tudhat meg.
Az állkapocscsontról itt olvashat.

Az éjszakai fogcsikorgatás

Az éjszakai fogcsikorgatás, orvosi nevén bruxizmus, átmenetileg szinte minden felnőttnél előfordul.
Pontos kóroka nem tisztázott. Gyermekeknél gyakran alakul ki a
fogváltás idején, amikor a különböző fogak helyzete és mérete eltérő, újszerű, és a fogcsikorgatás révén próbálják megszokni az új állapotokat. Ilyenkor a gyerekek jellemzően nappal is csikorgatják a fogaikat, a szülők számára azonban főleg éjszaka válik észrevehetővé, zavaróvá. Gyerekkorban megfázások, felső légúti fertőzések kapcsán is kialakulhat bruxizmus, eddig ismeretlen mechanizmussal.
Felnőttkorban (bár ez gyermekeknél is jelen lehet) elsősorban a stressz, a felgyülemlett feszültség áll a fogcsikorgatás hátterében.

A fogcsikorgatás néha hatalmas terhelést ró a fogazatra és a környező szervekre.
A bruxizmus hatására bekövetkezhet a fogak és a
fogtömések törése, a zománc sérülése, és ezáltal érzékenyebbé válása valamint a fogíny károsodása. Jellemző, hogy a fogcsikorgató napközben arc- illetve állkapocsfájdalmat érez, nem ritka a fejfájás sem. A partnert sokszor zavarja a csikorgatással járó kellemetlen hangjelenség.

Az éjszakai fogcsikorgatás kezelése

A tünetek enyhítésére és a károsodások kialakulásának megelőzésére kiváló és egyszerű megoldás az éjszakai harapásemelő. Tulajdonképpen egy rugalmas, átlátszó tárgy, amely lenyomat alapján készül az alsó vagy a felső fogazatra.
A gyógyszerek közül nem szteroid gyulladáscsökkentőket alkalmaznak a fájdalom csillapítására - ez szintén csak a tüneteket enyhíti. Oki terápiára az orvos felírhat izomlazítókat, nyugtatókat, altatókat, szorongásoldókat.
Különböző fizikoterápiás eljárásokkal, ultrahang-kezeléssel, elektromos idegingerléssel, elektromiográfiás visszacsatolási módszerrel, nyújtókezelésekkel, masszázzsal is sokszor eredményt lehet elérni.
A legnagyobb mértékű enyhülést azonban a pszichére ható módszerek hozzák. A viselkedésterápia, a hipnózis és az autogén tréning egyaránt sikeresnek bizonyultak a fogcsikorgatás oldásában.

copyscape_eye Protected by Copyscape plagiarism checker - duplicate content and unique article detection software.


Szájsebészet Implantológia
A szájsebészet tárgyköre A fogászati implantátumokról
Ajakformálás, ajakfeltöltés Az implantáció sikeressége
Az állkapocsízület felépítése Csontpótlás, sinus-lift
Az állkapocsízület megbetegedései Implantációs műtét és utógondozás
Bölcsességfogak Imlantációs műtéti fotók
Cisztás megbetegedések Milyen foghiányokat pótolhatunk implantációval?
Ciszták műtéti megoldásai
Csontpótlás, sinus lift (arcüreg-alap-emelés)
Gyökércsúcs-rezekció, gyökércsúcs-amputáció
Helyi érzéstelenítés, altatás
Szájüregi daganatok

fogorvos Budapesten, fogorvos Budapest, fogászat Budapest, budapesti fogorvos, szájsebészet Budapesten, szájsebész, fogorvos, fogászati rendelő, fogorvosi rendelő, fogbeültetés, implantáció, szájsebész, gyermekfogászat, fogszabályozás, fogfehérítés

Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika
Cím: Budapest, VII. kerület Erzsébet körút 44-46.  Hogyan megyek oda? Klikk!
Telefon: (061) 3210577 Mobiltelefon: 0620 259 6363 E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Információ: Nyitvatartás: hétköznapokon reggel 9-től este 20 óráig. Szombaton és vasárnap reggel 8-tól este 20 óráig. A Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinikán minden hétvégén fogászati és szájsebészeti ügyeleti ellátást biztosítunk, de előzetesen egyezetetett időpontban nem ügyeleti ellátást is végzünk. Így ha Önnek kedvezőbbek a hétvégi időpontok, kérjük, jelentkezzen be előre! Minden más esetben - tehát hétköznapokon is - előzetes bejelentkezés szükséges!
Telefon: (061) 3210577
Mobiltelefon: 0620 259 6363 E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy

Move
-

A Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika orvosai

Dr. Lászlófy Csaba

There are no translations available. Dr. Lászlófy Csaba 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2003 óta szájsebész szakorvos. 1997-től 2005-ig a Szent Rókus Kórház Arc-, Állcsontsebészeti, Szájsebészeti és Traumatológiai Osztályán dolgozott. 2000 óta a Sanoral Fogászati...

Tovább...
Dr. Járdán Zita

There are no translations available. Dr. Járdán Zita 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 1998 óta a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 1997-től 2006-ig a BRFK Egészségügyi Osztályán dologozott; 2000-től a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa, 2008-tól...

Tovább...
Dr. Bozóky Xénia

There are no translations available. Dr. Bozóky Xénia 2002-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2004 óta a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 2002-től 2004-ig a BRFK Egészségügyi Osztályán dologozott; ezt követően a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa...

Tovább...
Dr. Csáki Gábor

There are no translations available. Dr. Csáki Gábor 1992-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 1996-ban sebészet, 2000-ben szájsebészet szakvizsgát tett. 1992-től 1996-ig a Fővárosi Károlyi Sándor Kórház Traumatológiai Osztályán, 1996-tól 2002-ig a Szent Rókus...

Tovább...
Dr. Doleviczényi Zoltán

There are no translations available. Dr. Doleviczényi Zoltán 1999-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 2005-ben lett a fül-orr-gégészet szakorvosa. 2001-től 2004-ig a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti Klinikáján, 2004-től 2005-ig a Szent László Kórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályán dolgott. 2005-től...

Tovább...
Dr. Korpásy Viktória

There are no translations available. Dr. Korpásy Viktória 2006-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2010 óta a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika munkatársa. Angolul és németül társalgási szinten beszél. Szakterülete az esztétikai és kozmetikai fogászat és a mosolytervezés....

Tovább...
Dr. Kakasi Csongor

There are no translations available. Dr. Kakasi Csongor 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2000 óta a fog- és szájbetegségek, 2004 óta a gyermekfogászat, 2008 óta a fogszabályozás szakorvosa. 2008-tól a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika munkatársa. Angolul...

Tovább...
Dr. Kiss Tamás

There are no translations available. Dr. Kiss Tamás 2002-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi, majd Fogorvostudományi Karán. 2008-ban tett maxillofaciális sebészet (szájsebészet) szakvizsgát. 2002-től 2007-ig a Szent Rókus Kórház Arc-, Állcsontsebészeti, Szájsebészeti és...

Tovább...
Dr. Li Hui Guo

There are no translations available. Dr. Li Hui Guo fogorvos diploma School of Medicine, Shanghai Jiao Tong University (2000-2003) Debreceni Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Kar (2004-2009) szakterület esztétikai fogászat kozmetikai fogászat mosolytervezés fogfehérítés 中文页面请点击此处...

Tovább...
Dr. Nagy-György Mónika

There are no translations available. Dr. Nagy-György Mónika 1997-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 1999 óta a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 1997-től a BRFK Egészségügyi Osztályán dologozik; emellett 2006-tól a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa....

Tovább...
Dr. Vámos Dávid

There are no translations available. Dr. Vámos Dávid 2009-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2009-től a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogorvosa. Angolul és németül társalgási szinten beszél. Szakterülete az esztétikai és kozmetikai fogászat. Miért...

Tovább...

Move
-

A Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika dentálhigiénikusai

Komlós Anita

There are no translations available. Komlós Anita vezető asszisztens és dentálhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Eredetileg más akartam lenni, és sikertelen felvételim miatt kerültem a fogászat területére, amitől kezdetben - bevallom - féltem, de mára már nagyon megszerettem. Sajnos Magyarországon...

Tovább...
Bordás Adrienn

There are no translations available. Bordás Adrienn dentálhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Véletlenül csöppentem ebbe a szakmába egy ismerősöm által, később pedig nagyon megszerettem. Rengeteg új és érdekes dologgal ismerkedhettem meg. Mára már fontosnak tartom, hogy az orvos segítségére...

Tovább...
Kaló Gabriella

There are no translations available. Kaló Gabriella dentáhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Fogtechnikusként kezdtem a pályafutásomat. Egyszer megkért egy doktornő, hogy segítsek neki asszisztálni, mert épp nem volt asszisztense. Nagyon megtetszett az asszisztensi feladat, a beteggel való kommunikáció...

Tovább...
Kórosi Eszter

There are no translations available. Kórosi Eszter dentálhigiénikus, egyetemi hallgató (SOTE FOK) Miért leszek fogorvos? Tanulmányaimat az általános orvosi karon kezdtem; majd a nagy szerelem, a tánc miatt halasztottam egy évet. Ez idő alatt kórházban és egy kedves fogorvos mellett is ismerkedtem az orvosi...

Tovább...
Pakányi Petra

There are no translations available. Pakányi Petra dentálhigiénikus, egyetemi hallgató (SOTE FOK) Miért leszek fogorvos? Miért leszek fogorvos? 8 éves korom óta fogorvos szeretnék lenni. Anyukám elvitt fogszabályozó kezelésre, onnantól kezdve a kérdésre: "Mi leszel ha nagy leszel?", mindig azt válaszoltam:...

Tovább...
Péter Ottilia

There are no translations available. Péter Ottília fogászati szakasszisztens Miért lettem dentálhigiénikus? Korábbi kerékpárbalesetem okozta fogpótlásom hibátlan esztétikai eredménye miatt kezdtem el érdeklődni a szakma iránt, kíváncsi lettem az orvoslás ezen területére, mert bámulatba ejtett a fogászat...

Tovább...
Ruga-Sáfár Zsuzsanna

There are no translations available. Ruga-Sáfár Zsuzsanna dentáhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Édesanyám mindig rajongással beszélt a fogászaton eltölltött éveiről, ez a lelkesedés hajtott engem is erre a pályára. Nagyon szeretek önállóan dolgozni, fogfehérítést, professzionális szájhigiénés...

Tovább...
Szabó Tímea

There are no translations available. Szabó Tímea dentáhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Szeretek gyerekekkel foglalkozni,embereken segíteni. A fogászat gyermekkorom óta vonzott. Félelmet soha nem éreztem a fogorvosi székben, inkább kíváncsiságot. Ez az érdeklődés később is...

Tovább...

Move
-

Gépek és berendezések klinikánkon

KaVo fogászati kezelőegységek

There are no translations available. Klinikánkon a német KaVo cég csúcsminőségű kezelőegységeit választottuk. A KaVo több, mint 100 éve van jelen a fogászati piacon, és ma is a világ vezető fogászati-egységkészülék gyártói között van.   A KaVo kezelőegység: mind ülve-, mind pedig fekvekezeléshez alkalmas programozható...

Tovább...
Owandy digitális képalkotás

There are no translations available. Klinikánkon a korszerű digitális panorámaröntgent alkalmazunk. A digitális panorámaröntgen abban különbözik a hagyományostól, hogy a kép nem röntgenfilmre, hanem egy speciális érzékelőre készül el. A kép néhány másodperc alatt megjelenik a számítógépes hálózaton, bekerül...

Tovább...
Sterilizáló berendezések

There are no translations available. A higiénia és a sterilitás alapkövetelmény. Bár nagy számú egyszerhasználatos terméket alkalmazunk, műszereinket és eszközeinket természetesen minden használat után sterilizálni kell. Sterilizálásra autoklávokat - azaz légmentesen záródó, vízgőzzel, túlnyomással működő készülékeket...

Tovább...
A professzionális fogfehérítés eszközei

There are no translations available.   BEYOND™ Fogfehérítő lámpa - Biztonságos, kíméletes, professzionális fogfehérítés mindössze 30 perc alatt! A fogfehérítő rendszer legmodernebb fényszűrő...

Tovább...
A professzionális szájhigiéné eszközei

There are no translations available. A professzionális szájhigiénés kezelések két fő eszköze: az ultrahangos depurátor és az intraorális "homokfúvó". A KaVo kezelőegységre integrált fogkőeltávolító eszköz kíméletes és számtalan kezelési módot tesz lehetővé, köszönhetően a rendkívül széles fejválasztéknak....

Tovább...
DentAdmin2  klinikai szoftver

There are no translations available. Klinikánkon a DentAdmin2 klinikai nyilvántartó szoftvert alkalmazzuk. A DentAdmin2 nem csak a páciensek, kezelések nyilvántartását végzi, hanem a digitális röntgenképalkotás során létrejött képeket is kezeli; továbbá számos hasznos funkcióval is bír. Klinikánkon a szoftver központi szerveren...

Tovább...

cimkefelhő

8-as fog afta air-brush ajakfeltöltés ajakformálás ajakvastagítás állcsontciszta allergia állkapocsficam állkapocsízület állkapocstörés altatás amalgám amalgám tömés csere aphta arccsonttörés arcüreg-alap emelés barázdazárás bejelenkezés bölcsességfog caries cement cirkon cirkon-kerámia cirkónium ciszta cisztaszűkítő csontpótlás dentálhigiénikus dentin direkt héjkerámia egészségpénztár éjszakai fogcsikorgatás elektromos fogkefe epulis érzéstelenítés esztétikai fogászat esztétikus restauráció fájdalommentes foghúzás fehér tömés fémallergia fémmentes fémmentes fogpótlás fémmentes korona fog ciszta fog gyulladás fogágy fogápolás fogászat hétvégén fogászat története fogászati góc fogászati kifejezések fogazati eltérés fogazati rendellenesség fogbaleset fogbél fogbeültetés fogbeültetés előnyei fogékszer fogfehérítés foghiány foghúzás fogkefe fogkőeltávolítás fogkrém fogmosás fogorvos fogorvos hétvégén fogorvosi szótár fogorvosi vicc fogselyem fogszabályozás fogszabályozási diagnózis fogszabályozó készülék fogszabályozó szakorvos fogszakorvos fogszínű tömés fogszuvasodás fogszuvasodás megelőzése fogtömés fogváltás fogzománc góc gócbetegség gócos fog gyerekfogorvos gyermekek fogápolása gyermekfogorvos gyermekfogszakorvos gyermekkori fogsérülések gyökércsatorna gyökércsúcs gyökércsúcs-amputáció gyökércsúcs-rezekció gyökérkezelés gyökértömés héjkerámia helyi érzéstelenítés homeopátia homokfúvás implantáció előnyei implantációs műtéti fotók implantológia implatátum indirekt héjkerámia inlay járomcsonttörés kapcsolat káriesz kellemetlen szájszag kerámiahéj kiesett fog kozmetikai fogászat letörött fog mesiodens metszőfog Minimálinvazív fogászat mosolytervezés műgyökér-beültetés OP OPT örlőfog orrcsonttörés otthoni fogfehérítés panoráma röntgen panorámaröntgen parodontium parodontoma PerioType porcelán héj professzionális fogfehérítés professzionális szájhigiénia Prophyflex radikuláris ciszta reggeli szájszag rendelői fogfehérítés rezekció röntgen rossz lehelet saverózió sinus eleváció sinus-lift smile design szájhigiénés kezelés szájsebész szájsebészet szemfog szuvas tejfog tejfog szuvasodás tévhitek ticket wellness utalvány TMI TMJ üdülési csekk veneer zircon

sanoral_logo4







fogászati és szájsebészeti klinika

Cím: Budapest, Erzsébet körút 44-46.
E-mail: info@sanoraldentalclinic.com
Telefon: (061) 3210577 Mobiltelefon: 0620 259 6363
Információ: Nyitva:minden nap 9-től 20 óráig.

Hétvégén is rendelkezésére állunk!

Copyscape másolásvédelem

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

Ajánlja oldalunkat!



Ki olvassa a weboldalt most?

We have 48 guests online

Válassza ki Ön a honlap színeit!

Mixxmag
prev next

Jelentkezzen be!

Impresszum

A "sanoral" bejegyzett védjegy.
Az oldal tulajdonosa a Sanoral Healthcare Hungary Kft. Az oldalon található fotók a Sanoral Healthcare Hungary tulajdonát képezik.
A nem saját forrásból származó képek jogdíjasak, azokat a Sanoral Healthcare Hungary Kft. megvásárolta.
A képek eredeti jogtulajdonosa folyamatosan ellenőrzi képeinek jog szerinti felhasználását.
Az oldal bármely részének másolása jogi eljárást von maga után.
Az oldal másolásvédelmét és másolatkutatását a CopySentry CopyScape Page copy protected against web site content infringement by Copyscape biztosítja.    

Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika © 2009

Login Form