Az implantációs műtét
A műtét előtti tudnivalók
Az implantáció elektív (előre tervezett) műtét. Ez azt jelenti, hogy tervezetten, a megfelelő és szükséges előkészületek után, a megbeszélt időpontban végezhető, és semmiféle sürgető körülmény nem indokolja a mielőbbi elvégzését. A tervezésre és egyéb előkészületekre, kivizsgálásokra azért van szükség, mert ezzel biztosítható a beültetés sikerességi rátájának nagymértékű növelése.
Nézzük most pontról pontra, hogy milyen előzetes kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy a páciens az implantációra alkalmassá válhasson:
- elektív műtéti követelményeknek megfelelő jó általános egészségi állapot
- az állcsontok tekintetében megfelelő és elegendő csontkínálat és csontminőség
- a páciens kifejezett szándéka az implantációs fogpótlás megvalósítására
- megfelelő szájhigiéné, illetve ennek tudatos fenntartása
- a biztos tudat a tekintetben, hogy az implantációt követően az implantátumok felhasználásával megfelelő, stabil, és az implantációt megelőzőnél szignifikánsan jobb használati értékű fogpótlás készíthető el a páciens számára
- az állcsontok növekedése befejeződött
- műtéti beleegyező nyilatkozat elolvasása, aláírása.
Az implantációs műtétet megelőző vizsgálatok során egyeztetjük a pácienssel a műtéttel kapcsolatos tudnivalókat, és eldöntjük, hogy az adott foghiány pótlására hány darab, milyen típusú és hosszúságú implantátum beültetésére van szükség. Ha a páciens általános állapota azt szükségessé teszi, további vizsgálatokat határozunk el. Válaszolunk a felmerülő kérdésekre, tisztázzuk, hogy a gyógyulási időszakban, azaz az implantációs műtét és a fogpótlás elkészítése közötti időintervallumban kíván-e ideiglenes fogpótlást viselni a páciens. A műtéti terv birtokában pontos költségkalkulációt készítünk, és kitűzzük az implantáció időpontját.
A műtétnek megfelelő körülmények között kell történnie, hogy a sterilitás és az aszepszis biztosítható legyen. A műtét előtt a szájüreget fertőtlenítjük, illetve megkérjük a pácienst, hogy mosson fogat. Előzetes antibiotikum-szedésre általában nincs szükség, de előfordul, hogy javasoljuk. Az implantációs műtét után minden esetben antibiotikumot adunk.
Az implantációt általában helyi érzéstelenítésben végezzük. A megfelelő érzéstelenítőszer beadása után az érzéketlenség, a "zsibbadás" gyorsan beáll. A műtét ezen körülmények között fájdalommentesen végezhető.
Altatásban, intubációs narkózisban akkor végezzük az implantációt, ha az implantátumok behelyezéséhez a szájüregen kívülről, általában a csípőcsontból vett csontdarab beültetésére van szükség, mert a megfelelő csontkínálat csak így biztosítható. Az ilyen beavatkozásokat kórházi műtőben végezzük.
Az implantációs műtét kivitelezésének pontos részleteit talán felesleges lenne leírni. (A fogászati implantációról egy egyszerű magyarázó filmet tekinthet meg itt!) Néhány szóban összefoglalva, lépésről-lépésre így összegezhetjük:
- lágyrészek feltárása a csont eléréséhez
- vezetőcsatorna megfúrása - azaz egy vékony fúróval a csontba fúrunk, meghatározva ezzel az implantátum helyét, irányát és hosszát
- csontfészek kialakítása - azaz az implantátum vastagságának megfelelő csontfészek "kimarása" a csontból
- menetvágás a csontba -azaz az implantátum testén található menetes rész befogadására szolgáló forma kialakítása a csontüreg belfelszínén - már itt fontos megemlíteni, hogy az implantátumot nem ez a menetes rész tartja benn a későbbiekben, hanem az implantátum, és a csont között létrejövő igen szoros és erős összeköttetés. Ezt a munkafázist nem minden implantátumfajtánál, és nem nem minden csonttípusnál alkalmazzuk.
- az implantátum behelyezése
- a lágyrészek zárása
![]() |
|
|
Az implantátum helyének kialakítása
|
A behelyezett implantátum
|
A műtéti technika kétféle lehet: egy- és kétszakaszos. Talán elegendő, ha annyit említünk, hogy egyszakaszos a műtéti technika, ha az implantátumok a nyálkahártyát átfúrva, abból mintegy kiállva helyezkednek el. Kétszakaszos, ha az implantátumok teljes terjedelmükben az íny védelmében, az alá bevarrva gyógyulnak, és alakítják ki szoros kapcsolatukat a csonttal.
Ha a pótolni kívánt fog szempontjából közelítjük meg a kérdést, akkor alapvetően háromféle lehet az implantáció módszere:
- azonnali implantáció (immediate implantation): a fog eltávolításával egy időben alkalmazott beültetés
- késleltetett implantáció (delayed implantation): a fog eltávolítása után 4-8 héttel
- késői implantáció (late implantation): a fog elvesztése vagy eltávolítása után 3 hónappal, vagy később végzett implantáció
A megfelelő módszer kiválasztása az implantációt végző orvos feladata. A páciens az első konzultáció során megismerheti az alkalmazható módszerek előnyeit és hátrányait, és minden kérdést tisztázhat orvosával. A végső döntést azonban, hogy melyik módszer alkalmas egy adott esetben, csak az összes körülmény figyelembevételével, individuálisan kell meghozni. A megfelelő ismeretek birtokában az orvos van, ezért az alkalmazandó módszer kiválasztása az ő feladata, mint ahogy őt terheli a felelősség az implantáció sikerességéért is. (Erről később részletesen szót ejtünk.)
Az implantációhoz nem elégséges mennyiségű csontkínálat szükségessé teszi az implantációval egy időben, vagy az előtt történő csontpótlást.
A csontpótlásról, és az arcüreg-alap megemeléséről (sinus lift) itt! olvashat részletesen.
Implantációs műtéti fotók itt!
A műtét után
Az implantáció után egy héttel eltávolítjuk a varratokat. A gyógyulási szakasz általában három hónapot vesz igénybe, ettől azonban eltérő is lehet. Ezen szakasz ideje alatt az implantátum felszínén található apró résekbe, mikropórusokba belenőnek a csontsejtek. Ezt a folyamatot osszeointegrációnak nevezzük. A folyamat befejeződése után válnak alkalmassá a beültetett implantátumok a teherviselésre. Könnyen belátható, hogy abban az esetben, ha például csontpótlás történt, vagy a páciens csontszerkezete nem a legmegfelelőbb, akkor hosszabb gyógyulási időre van szükség ahhoz, hogy az implantátumok hosszú élettartamát a korai terheléssel ne veszélyeztessük.
A gyógyulási idő letelte után az implantátumokat "felszabadítjuk", azaz az integrálódott implantátumba rögzítjük a fogpótlást majdan viselő műcsonkot. Ezen fog majd rögzülni a fogpótlás.
|
|
|
|
Az implantátumra helyezett műcsonk
|
A műcsonkra rögzített korona
|
A második beavatkozás már nem minősíthető műtétnek, mert egy viszonylag egyszerű és gyors beavatkozásról van szó.
Az implantáció sikeressége
Az implantáció akkor nevezhető sikeresnek, ha nincs fájdalom, idegentest-érzés, nincs implantátum körüli gyulladás, az implantátum nem mozog, továbbá a röntgenfelvételen nem látható az implantátum körül csontfelritkulás. A sikeres implantáció kifejezés tehát nagy hangsúllyal a hosszú távú sikerességre vonatkozik. Ebből viszont következik, hogy a sikerességért egyrészt az implantációt végző orvos, másrészt az implantátumot viselő páciens tehet sokat.
Az implantációval foglalkozó szakirodalom, valamint saját méréseink is azt mutatják, hogy az implantátumok sikeressége 90 % feletti. A sikertelenség napjainkra minimálisra csökkent rátája tovább csökkenthető azáltal, hogy a sikertelenül beültetett implantátumok helyére - a szakmai szempontok figyelembevételével és annak függvényében - újabb implantációt végzünk. Mindezek alapján elmondható, hogy a sikertelen implantáció igen ritka.
Implantációs műtéti fotók itt!
A fogászati implantátumokról
Az implantáció előnyei
Milyen foghiányokat pótolhatunk implantációval?
Kinek javasoljuk a fogászati implantációt?
Milyen esetben nem végzünk fogászati implantációt?
Csontpótlás, sinus-lift
Az implantátumok felszíne és a csontintegráció
Az implantáció sikeressége
Implantációs műtét és utógondozás
Imlantációs műtéti fotók
Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika
Budapest, VII. kerület Erzsébet körút 44-46. Hogyan megyek oda? Klikk!
(061) 3210577
0620 259 6363
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Nyitvatartás: hétköznapokon reggel 9-től este 20 óráig. Szombaton és vasárnap reggel 8-tól este 20 óráig. A Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinikán minden hétvégén fogászati és szájsebészeti ügyeleti ellátást biztosítunk, de előzetesen egyezetetett időpontban nem ügyeleti ellátást is végzünk. Így ha Önnek kedvezőbbek a hétvégi időpontok, kérjük, jelentkezzen be előre! Minden más esetben - tehát hétköznapokon is - előzetes bejelentkezés szükséges!
(061) 3210577
0620 259 6363
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it

| < Prev | Next > |
|---|
A Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika orvosai
There are no translations available. Dr. Lászlófy Csaba 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2003 óta szájsebész szakorvos. 1997-től 2005-ig a Szent Rókus Kórház Arc-, Állcsontsebészeti, Szájsebészeti és Traumatológiai Osztályán dolgozott. 2000 óta a Sanoral Fogászati...
Tovább...There are no translations available. Dr. Járdán Zita 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 1998 óta a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 1997-től 2006-ig a BRFK Egészségügyi Osztályán dologozott; 2000-től a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa, 2008-tól...
Tovább...There are no translations available. Dr. Bozóky Xénia 2002-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2004 óta a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 2002-től 2004-ig a BRFK Egészségügyi Osztályán dologozott; ezt követően a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa...
Tovább...There are no translations available. Dr. Csáki Gábor 1992-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 1996-ban sebészet, 2000-ben szájsebészet szakvizsgát tett. 1992-től 1996-ig a Fővárosi Károlyi Sándor Kórház Traumatológiai Osztályán, 1996-tól 2002-ig a Szent Rókus...
Tovább...There are no translations available. Dr. Doleviczényi Zoltán 1999-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 2005-ben lett a fül-orr-gégészet szakorvosa. 2001-től 2004-ig a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti Klinikáján, 2004-től 2005-ig a Szent László Kórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályán dolgott. 2005-től...
Tovább...There are no translations available. Dr. Korpásy Viktória 2006-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2010 óta a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika munkatársa. Angolul és németül társalgási szinten beszél. Szakterülete az esztétikai és kozmetikai fogászat és a mosolytervezés....
Tovább...There are no translations available. Dr. Kakasi Csongor 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2000 óta a fog- és szájbetegségek, 2004 óta a gyermekfogászat, 2008 óta a fogszabályozás szakorvosa. 2008-tól a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika munkatársa. Angolul...
Tovább...There are no translations available. Dr. Kiss Tamás 2002-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi, majd Fogorvostudományi Karán. 2008-ban tett maxillofaciális sebészet (szájsebészet) szakvizsgát. 2002-től 2007-ig a Szent Rókus Kórház Arc-, Állcsontsebészeti, Szájsebészeti és...
Tovább...There are no translations available. Dr. Li Hui Guo fogorvos diploma School of Medicine, Shanghai Jiao Tong University (2000-2003) Debreceni Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Kar (2004-2009) szakterület esztétikai fogászat kozmetikai fogászat mosolytervezés fogfehérítés 中文页面请点击此处...
Tovább...There are no translations available. Dr. Nagy-György Mónika 1997-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 1999 óta a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 1997-től a BRFK Egészségügyi Osztályán dologozik; emellett 2006-tól a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa....
Tovább...There are no translations available. Dr. Vámos Dávid 2009-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2009-től a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogorvosa. Angolul és németül társalgási szinten beszél. Szakterülete az esztétikai és kozmetikai fogászat. Miért...
Tovább...A Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika dentálhigiénikusai
There are no translations available. Komlós Anita vezető asszisztens és dentálhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Eredetileg más akartam lenni, és sikertelen felvételim miatt kerültem a fogászat területére, amitől kezdetben - bevallom - féltem, de mára már nagyon megszerettem. Sajnos Magyarországon...
Tovább...There are no translations available. Bordás Adrienn dentálhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Véletlenül csöppentem ebbe a szakmába egy ismerősöm által, később pedig nagyon megszerettem. Rengeteg új és érdekes dologgal ismerkedhettem meg. Mára már fontosnak tartom, hogy az orvos segítségére...
Tovább...There are no translations available. Kaló Gabriella dentáhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Fogtechnikusként kezdtem a pályafutásomat. Egyszer megkért egy doktornő, hogy segítsek neki asszisztálni, mert épp nem volt asszisztense. Nagyon megtetszett az asszisztensi feladat, a beteggel való kommunikáció...
Tovább...There are no translations available. Kórosi Eszter dentálhigiénikus, egyetemi hallgató (SOTE FOK) Miért leszek fogorvos? Tanulmányaimat az általános orvosi karon kezdtem; majd a nagy szerelem, a tánc miatt halasztottam egy évet. Ez idő alatt kórházban és egy kedves fogorvos mellett is ismerkedtem az orvosi...
Tovább...There are no translations available. Pakányi Petra dentálhigiénikus, egyetemi hallgató (SOTE FOK) Miért leszek fogorvos? Miért leszek fogorvos? 8 éves korom óta fogorvos szeretnék lenni. Anyukám elvitt fogszabályozó kezelésre, onnantól kezdve a kérdésre: "Mi leszel ha nagy leszel?", mindig azt válaszoltam:...
Tovább...There are no translations available. Péter Ottília fogászati szakasszisztens Miért lettem dentálhigiénikus? Korábbi kerékpárbalesetem okozta fogpótlásom hibátlan esztétikai eredménye miatt kezdtem el érdeklődni a szakma iránt, kíváncsi lettem az orvoslás ezen területére, mert bámulatba ejtett a fogászat...
Tovább...There are no translations available. Ruga-Sáfár Zsuzsanna dentáhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Édesanyám mindig rajongással beszélt a fogászaton eltölltött éveiről, ez a lelkesedés hajtott engem is erre a pályára. Nagyon szeretek önállóan dolgozni, fogfehérítést, professzionális szájhigiénés...
Tovább...There are no translations available. Szabó Tímea dentáhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Szeretek gyerekekkel foglalkozni,embereken segíteni. A fogászat gyermekkorom óta vonzott. Félelmet soha nem éreztem a fogorvosi székben, inkább kíváncsiságot. Ez az érdeklődés később is...
Tovább...Gépek és berendezések klinikánkon
There are no translations available. Klinikánkon a német KaVo cég csúcsminőségű kezelőegységeit választottuk. A KaVo több, mint 100 éve van jelen a fogászati piacon, és ma is a világ vezető fogászati-egységkészülék gyártói között van. A KaVo kezelőegység: mind ülve-, mind pedig fekvekezeléshez alkalmas programozható...
Tovább...There are no translations available. Klinikánkon a korszerű digitális panorámaröntgent alkalmazunk. A digitális panorámaröntgen abban különbözik a hagyományostól, hogy a kép nem röntgenfilmre, hanem egy speciális érzékelőre készül el. A kép néhány másodperc alatt megjelenik a számítógépes hálózaton, bekerül...
Tovább...There are no translations available. A higiénia és a sterilitás alapkövetelmény. Bár nagy számú egyszerhasználatos terméket alkalmazunk, műszereinket és eszközeinket természetesen minden használat után sterilizálni kell. Sterilizálásra autoklávokat - azaz légmentesen záródó, vízgőzzel, túlnyomással működő készülékeket...
Tovább...There are no translations available. BEYOND™ Fogfehérítő lámpa - Biztonságos, kíméletes, professzionális fogfehérítés mindössze 30 perc alatt! A fogfehérítő rendszer legmodernebb fényszűrő...
Tovább...There are no translations available. A professzionális szájhigiénés kezelések két fő eszköze: az ultrahangos depurátor és az intraorális "homokfúvó". A KaVo kezelőegységre integrált fogkőeltávolító eszköz kíméletes és számtalan kezelési módot tesz lehetővé, köszönhetően a rendkívül széles fejválasztéknak....
Tovább...There are no translations available. Klinikánkon a DentAdmin2 klinikai nyilvántartó szoftvert alkalmazzuk. A DentAdmin2 nem csak a páciensek, kezelések nyilvántartását végzi, hanem a digitális röntgenképalkotás során létrejött képeket is kezeli; továbbá számos hasznos funkcióval is bír. Klinikánkon a szoftver központi szerveren...
Tovább...cimkefelhő
8-as fog afta air-brush ajakfeltöltés ajakformálás ajakvastagítás állcsontciszta allergia állkapocsficam állkapocsízület állkapocstörés altatás amalgám amalgám tömés csere aphta arccsonttörés arcüreg-alap emelés barázdazárás bejelenkezés bölcsességfog caries cement cirkon cirkon-kerámia cirkónium ciszta cisztaszűkítő csontpótlás dentálhigiénikus dentin direkt héjkerámia egészségpénztár éjszakai fogcsikorgatás elektromos fogkefe epulis érzéstelenítés esztétikai fogászat esztétikus restauráció fájdalommentes foghúzás fehér tömés fémallergia fémmentes fémmentes fogpótlás fémmentes korona fog ciszta fog gyulladás fogágy fogápolás fogászat hétvégén fogászat története fogászati góc fogászati kifejezések fogazati eltérés fogazati rendellenesség fogbaleset fogbél fogbeültetés fogbeültetés előnyei fogékszer fogfehérítés foghiány foghúzás fogkefe fogkőeltávolítás fogkrém fogmosás fogorvos fogorvos hétvégén fogorvosi szótár fogorvosi vicc fogselyem fogszabályozás fogszabályozási diagnózis fogszabályozó készülék fogszabályozó szakorvos fogszakorvos fogszínű tömés fogszuvasodás fogszuvasodás megelőzése fogtömés fogváltás fogzománc góc gócbetegség gócos fog gyerekfogorvos gyermekek fogápolása gyermekfogorvos gyermekfogszakorvos gyermekkori fogsérülések gyökércsatorna gyökércsúcs gyökércsúcs-amputáció gyökércsúcs-rezekció gyökérkezelés gyökértömés héjkerámia helyi érzéstelenítés homeopátia homokfúvás implantáció előnyei implantációs műtéti fotók implantológia implatátum indirekt héjkerámia inlay járomcsonttörés kapcsolat káriesz kellemetlen szájszag kerámiahéj kiesett fog kozmetikai fogászat letörött fog mesiodens metszőfog Minimálinvazív fogászat mosolytervezés műgyökér-beültetés OP OPT örlőfog orrcsonttörés otthoni fogfehérítés panoráma röntgen panorámaröntgen parodontium parodontoma PerioType porcelán héj professzionális fogfehérítés professzionális szájhigiénia Prophyflex radikuláris ciszta reggeli szájszag rendelői fogfehérítés rezekció röntgen rossz lehelet saverózió sinus eleváció sinus-lift smile design szájhigiénés kezelés szájsebész szájsebészet szemfog szuvas tejfog tejfog szuvasodás tévhitek ticket wellness utalvány TMI TMJ üdülési csekk veneer zircon
Budapest, Erzsébet körút 44-46.
info@sanoraldentalclinic.com
(061) 3210577
0620 259 6363
Nyitva:minden nap 9-től 20 óráig.Ajánlja oldalunkat!
Fogászat (A-Z)
- A fog felépítése
- Air-brush fogtisztítás
- Allergia a fogászatban
- Amalgám tömések cseréje
- Barázdazárás
- Cirkon-kerámiai koronák
- Csiszolás-mentes hidak
- Digitális panorámaröntgen
- Direkt héjrestaurációk
- Esztétikai restaurációk
- Éjszakai fogcsikorgatás
- Fogágybetegség, fogkő, plakk
- Fogászati góc, gócbetegség
- Fogászati röntgen
- Fogékszer
- Fogfehérítés
- Fogkefe, fogselyem
- Fogmosás - helyesen
- Fogszuvasodás
- Gyökérkezelés, gyökértömés
- Héjkerámia
- Héjkerámia - Fotógaléria
- Helyi érzéstelenítés
- Homeopátia a fogászatban
- Implantátumokra készülő fogpótlások
- Indirekt héjkerámia
- Inlay (="betét")
- Inlay-el rögzített hidak
- Intraorális röntgen (="kisröntgen")
- Kezelések altatásban
- Kismamák fogápolása
- Minimalinvazív fogászat
- Korona és híd
- Mosolytervezés (smile design)
- Otthoni fogápolás
- Professzionális fogfehérítés
- Professzionális szájhigiénia
- Saverózió
Implantológia (A-Z)
- A fogászati implantáció
- Az implantáció előnyei
- Kinek javasolt implantáció?
- Az implantáció ellenjavallatai
- Milyen foghiányokat pótolhatunk?
- Az implantátumok felszíne
- Az implantáció sikeressége
- Csontintegráció
- Csontpótlás
- Implantátumok gondozása
- Implantációs műtét
- Implantációs műtéti fotók
- Sinus elevatio, sinus lift
Szájsebészet (A-Z)
- A fogászati implantáció
- A szájsebészet tárgyköre
- Ajakformálás, ajakfeltöltés
- Állkapocsízület (TMI) felépítése
- Állkapocsízület megbetegedései
- Állkapocstörés
- Arccsonttörés
- Bölcsességfogak
- Bölcsességfog - Galéria
- Ciszták
- Ciszták műtéti megoldásai
- Csontpótlás
- Fog eredetű gyulladások
- Foghúzás - fájdalom nélkül
- Gyökércsúcs-rezekció
- Műtétek altatásban
- Műtétek helyi érzéstelenítésben
- Nem fog eredetű gyulladások
- Panorámaröntgen, dentális CT
- Ráncfeltöltés
- Sinus elevatio, sinus lift
- Szájüregi daganatok
- Szájüregi gyulladások
Ki olvassa a weboldalt most?
Válassza ki Ön a honlap színeit!





Iwiw
Facebook
Twitter
Myspace
Linkedin
Yahoo
Digg
Google
Windows Live
Blogger
Rain Concert 